A SIS Consulting Kft. egy magyar, magánkézben lévő, üzleti tanácsadással foglalkozó cég.

A cég azzal a céllal jött létre 2013-ban, hogy platformot teremtsen az ügyvezető/alapító multinacionális környezetben megszerzett kereskedelmi, vezetési, képességfejlesztési és struktúra építési tapasztalatainak átadására.

Ennek megfelelően a cég megalapítása utáni évek alatt különböző, a felsorolt területeket felölelő projektet bonyolított. Egyes projekteket az ügyvezető személyes kontribúciója mellett, másokat egy-egy területre bevont társszakértőkkel együtt bonyolított le.

Az elmúlt időszak tapasztalatait felhasználva, cégünk a következő projektekkel kapcsolatban tud hatékonyan tanácsot adni, illetve projecteket menedzselni: 

  • kereskedelmi projektek (főként FMCG és egyes non-food területek)
  • piacralépési tervek
  • üzletfejlesztési, képpességfejlesztési területek (alap-, közép- és felsőszintű értékesítési képzések, key account management, kereskedelmi stratégia építés, tréner képzés, üzleti tervezés, üzleti modell fejlesztés stb.)
  • struktúra- és szervezetépítés
  • kereskedelmi folyamatszabályozás
  • egyes kereskedelmi pénzügyi és kontroll folyamatok

Áttekintő referenciákat a honlapunkon talál, részletesebb információval kapcsolatban, kérjük, keressen minket elérhetőségeinken!

Referenciák

Tesco - a Tesco Europe speciális, bolton belüli direkt értékesítési programjához két évet felölelő időszakban biztosítottunk több mint 250 sales advisor-t, képességfejlesztési tréningek, megfelelő folyamatok és rendszerek kialakításával.
BH Distribution - kereskedelmi folyamatok, piacralépés, képességfejlesztés és rendszerfejlesztési területeken segítettük kollégáink munkáját, illetve konzultálunk folyamatosan, a fejlődés és a minőségbiztosítás érdekében.
Orbico Group - a nemzetközi cégcsoport felsővezetésének megbízásából hosszú távú capability development stratégiát készítettünk a 20 országban, 8000+ dolgozóval működő FMCG disztribútor számára, melyet saját dolgozóiból álló csapattal kiviteleztünk az elmúlt években.
Gamma Home Entertainment - testvér cégünk kereskedelmi stratégiájának és egyéb, gazdálkodással összefüggő folyamatainak kialakításában nyújtottunk szakértő segítséget.
Immunetec - a vállalat termékeinek piacra lépésére, illetve kereskedelmi stratégiájának kialakítására kaptunk megbízást, hosszú távra.
Utiber - tanácsadói csapatunkkal 360 fokos elemzést készítettünk az Utiber tulajdonosainak megbízásából, hogy feltérképezzük a cég vezetés-, szervezés-, HR-, pénzügyi és IT folyamatait, illetve az iparági best practise-ek alapján intézkedéscsomag ajánlást készítettünk rövid- és hosszú távra.
Wonderduck - számtalan vezetési és értékesítési tréninggel/coaching programmal kísértük végig a vállalat fejlődését, alkalmanként közös projekteken keresztül.

Kapcsolat

SIS Consulting Kft.
H-2092 Budakeszi, Szőlőskert u. 21.
info@sisconsulting.hu
www.sisconsulting.hu